Segítség – itt egy pattanás, meg ott is, meg még ott is! A pubertás, a kamaszkor – mondhatni természetes – velejárója az akné. Kialakulását a szőrtüszők nyílását eltömítő elhalt hámsejtek és a faggyú túltermelődése, felhalmozódása okozza. Az akné mérsékeltebben és fokozottabban is jelentkezhet többek között az arcon, a nyakon, a mellkason, a háton és a vállakon. Többféle formát is ölthet, a bőr alatti zárt comedótól kezdve, a bőr felszíne felé nyíló és sötétre színeződő mitesszeren át, a szőrtüsző begyulládásából vagy elfertőződéséből származó pattanásokig, egészen a bőr mélyén meghúzódó váladékos, gyulladt csomókig, a cisztákig. Egyik sem hangzik jól, kinézetük pedig végképp nem esztétikus. Az aknék kialakulásának, illetve tartós megmaradásának hátterében egyéni jellemzők, mint például örökölt hajlamok, hormonális változások, valamint egyéb okok, például helytelen nyomkodások, rossz kozmetikumok is állhatnak. Szakszerű, rendszeres tisztítással azonban kordában tarthatóak, a tinibőr ápolásával kapcsolatos jó tanácsokat pedig érdemes megfogadni.

 

A kezelés lépései:

  • Bőrtípusnak megfelelő radírozással megtisztítom az arcbőrt. (Alapesetben mechanikai peelinget alkalmazok, azaz valamilyen szilárd alapanyagot, például magőrleményt vagy tengeri sót tartalmazó radírral tisztítom meg a bőrt, távolítom el a legfelső hámrétegét, és nyitom meg a pórusokat. Gyulladtabb, pattanásosabb bőr esetében biológiai peelinggel dolgozom, tehát fehérjebontó enzimek segítségével történik az elhalt felszíni sejtek hámlasztása.)
  • Gőzölést követően kitisztítom az arcbőr eltömödött pórusait, a mitesszereket, pattanásokat kíméletes nyomkodással eltávolítom.
  • Speciális kezelőgép és ózon segítségével fertőtlenítem a kitisztított arcbőrt. (A nagyfrekvenciás VIO készülék üvegcsövében található nemesgázok az áram hatására ionizálódnak, ezek az ionok egymáshoz és az üveg falához csapódva gerjedni kezdenek, így a készülékfejet a bőrhöz közelítve kisülések, apró szikrák jönnek létre. Ennek következtében ózon keletkezik, melynek fertőtlenítő, sebgyógyító hatása van, emellett kiválóan alkalmas a pórusok összehúzására és szárítására.)
  • A kitágult pórusokat zöld agyagos összehúzó arcpakolással zárom vissza. A zöld agyag szintén sterilizáló, baktériumölő, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatással bír.
  • A kezelést bőrtípusnak megfelelő krémes ápolással, lefedéssel zárom.
  • 14 éves korig!

 

A kezelés időtartama:

60 perc

A kezelés ára:

5.500 Ft